Japandroids (Akvárium)
„Lemezen kicsit uncsi, de ne izgulj, koncerten ütnek igazán.” Ezt a mondatot jó párszor hallottam a Japandroids koncertje előtti héten különböző emberek szájából, és bár senki nem saját élményeiről beszélt, és a Youtube-on talált koncertvideók sem adják vissza az állítólagos fergeteges hangulatot, ez a szép lassan dogmává erősödő szóbeszéd hatalmas nyárzáró bulit vetített előre. Főleg, hogy ritkán esik meg, hogy igazán felkapott – Pitchfork-kedvenc, hipster-kompatibilis – zenekar érkezzen Budapestre, vacak kétezer forintért.
A kanadai duó először járt Magyarországon (előzenekaruk az olasz Be Forest volt), ennek megfelelően nagyjából minden fontosabb számot megkaptunk az énekeltetős The House that Heaven Built-től kezdve az AC/DC-féle Thunderstruck intrójával megspékelt Younger Us-on és egy Mclusky-feldolgozáson keresztül mondjuk az Evil’s Sway-ig – hogy csak a számomra kedvesebbeket soroljam. Nem tudom, hogy csinálják, de nekem egy liter Monster sem lenne elég arra az őrületre, amit Brian King és David Prowse levágott a színpadon. Másfél órán keresztül lényegében megállás nélkül pörögtek („majd alszunk, ha meghaltunk”, énekelték a Younger Us-ban), láthatóan hálásan fogadva azt, hogy a közönség – rá se hederítve a már megszokottan botrányos hangosításra – az első szám közepétől együtt lüktetett velük.
Ebben minden tudatosság nélkül az Akvárium is segítségükre volt, miután a teremben lényegében 100 százalékos volt a páratartalom. Nem is szauna volt ez, hanem akvárium (haha), a második szám végére a zenekar a közönség aktívabb részével együtt csatakosra izzadt. Innentől kezdve pedig nem volt megállás, a testre csoffadó pólók és csurgó hajak mintha egy csúnyább házibuli szellemét szabadították volna el, még egy kis pluszt hozzáadva a post-punk/post-hardcore/stadionrock kavalkádhoz. Nem érdekelt, hogy lemezen hallgatva ügyesen megkomponált, ám ócska, durván túlhypeolt zenének tartom a munkájukat, a koncerten – talán nem egyedül – újra gimis voltam, aki Japandroids-számokat játszva (és azokat esetleg magáénak vallva, hogy nagyobb legyen a hatás) lányok százait akarja meghódítani. Az az aprócska akadály sem zavart meg a gondolatmenetben, hogy semmiféle, rockzenével összeegyeztethető hangszeren sem tanultam meg játszani.
És még valami: öröm volt nézni a megszeppent biztonsági őröket, akiket láthatóan zavarba hozott a pogózó, színpadra ugráló, önfeledten bulizó tömeg – na őket nem irigyeltem, szar lehet meló közben halálra izzadva megsüketülni.
Fotó: Mohai Balázs
The House That Heaven Built – Japandroids by pau10corcuera
